Meti Heteor

Pohly Ferenc, Szedlák Ádám

About

podcast a geek kultúra kegytárgyai és szertartásai körül

Available on

Community

393 episodes

#391. Fremen mondás adás

Új formátum, újfajta tartalom! Mostantól nem a tech világ történéseit kommentáljuk, hanem a saját véleményünket próbáljuk megfejteni egy-egy, a tech és társadalom közötti kölcsönhatás ügyeiről szóló, nagyobb témában. Az első ilyen Meti Heteorban arról vitáztunk, mi a tech ökoszisztéma legnagyobb ősbűne, miért kell vagy nem kell haragudni rájuk. A módszer pedig az, hogy Kelt és Ferenc Ferenc egyaránt megfogalmaz néhány állítást a téma kapcsán, amelyekre a másik is felkészül és így felvértezve vitáznak aztán egymás meggyőződéséről.

1h 35m
Jun 12, 2023
#390. Életjeladás

Ne bonyolítsuk: a ChatGPT-ről és általában a generatív MI társadalmi hatásairól vitatkoztunk nagy lendülettel. A végén volt még egy kis artisjusozás, de csak cukiság gyanánt.

1h 18m
May 06, 2023
#389. Szülinapos adás

Rendhagyó adás, ahol nem nagyon hozakodtunk elő aktualitásokkal, sokkal inkább arról igyekeztünk vitázni ezen a mi nagyszerű évfordulónkon, mi a nagyonnagyon nagy baj a technológiai iparral, mi az eredendő bűne a startupoknak és miért nem csinálunk ma már adásokat mobiltelefonokról és Kickstarter-projektekről? Van-e még értelme tech podcastot csinálni általában, és nekünk speciálba? Ha meghallgatod, kiderül.

1h 33m
Mar 20, 2023
#388. Cseti Heteor adás

Így spórol a Twitter, Occam borotvája, Pinkerton ügynökség, kommentmorgás, Meta Oversight Board, legjobb ChatGPT elmagyarázós cikk, merthogy mindenbe ChatGPT-t kell most rakni, Susan Vojcicki lelép, eltűnő Angry Birds, U2-pilóta ballonszelfije, elhibázott vonatvásárlás, telekomos tiszacipő.

1h 21m
Mar 07, 2023
#387. Gépi kaksi adás

A transformer-alapú keresők hibái, GPT-vel írott novellák és házidolgozatok, szülibuli háziőrizetben, mi lesz fizetős (Facebook, Twitter), Forbes influencerlista és fókuszcsoport rant/riport, Netflix jelszómegosztás, ments mindent rendesen, okosponyva, kamerás matchbox, analóg digitális óra, robotügyvéd.

1h 4m
Feb 22, 2023
#386. Ruszkikhaza adás

Autosztereoszkopikus kijelző, mitől immerzív a VR és az AR, car mechanic szimulátor, megszaporodtak-e a Facebook ismerőseink között a laposföldhívők, ruszki propaganda az Indexen és kormánypárti hírek a Radiocaféban, Ferenc fülhallgatókat próbálgatott, startupság, avagy fake it till you make it, miért épít le a Völgyben minden amúgy nyereséges nagyvállalat, Apple security chip hülyeség, folyó alatti gigantikus bringatároló Amszterdamban.

1h 19m
Jan 29, 2023
#385. Ferenc is fáradt adás

Sok munka, kevés munka, autógyári tapasztalatok, örökbéta megértése, Telekom tévedése, CIB rossz vásárt csinált régen, beszélgetés történelmi figurákkal, kamu karbonkvóta, falra cuppantható tévé, John Deere szerelhetőség.

1h 28m
Jan 20, 2023
#384. Wrappolt csomagolás adás

Évösszesítősdi, Snow Crash, ikonméret, Ferencfüles, Oluv's Gadget, kaputelefonprogramozás, Scalzi a gazdagokról, Full Self Driving, CES 2023, Meta Quest Pro, hídverő Lego.

1h 23m
Jan 07, 2023
#383 - Természetes butaság adás

Artemis I., a Hold megkerülése és az Orion űrkabin, Kiss László csillagász a Lángoló podcastban, tévesen emlegetett SzU-31 (SU-34 a helyes), élet a Marson és a jövőkép alakítása, gazdag emberek feladata a világban, táguló vagyoni olló, legyen-e kommunizmus, kell-e tudnia a 42 jelentőségéről a ChatGPT-nek, jön a Neurománc-sorozat.

1h 23m
Dec 13, 2022
#382. Mesterséges adás

Wrapped-ekézés, dráguló streaming, Ferenc Ferenc a VR-ban töltötte a hétvégét, hangfelismerés és ügyfélszolgálati voicebotok, könyv vagy audiobook vagy podcast, joggal ekézik-e a Galactica nyelvi modellt, Square Enix szomorú húzása.

1h 23m
Dec 02, 2022
#381. Watson szabadlábon adás

Steve Jobs papucsa, D'Anunzio és Pareto, Szomszéd János vezetékes, a NAV elnöke, megőrült-e Musk, mizu a Twitternél, mi az a fediverse, jön a Tesla Semi, Elizabeth Holmes hosszú időre börtönbe megy, FTX és SBF, azaz inog a kriptopiac, leépítések a Völgyben, megvették az Evernote-ot, éneklő faszobrok és Commodore tangóharmonika.

1h 21m
Nov 21, 2022
#380. Köbös jövő adás

The Playlist, Lou, A könyvelő, Steve Jobs könyv, Spotify könyv és a Facebook könyv, Meta árfolyam és bajbanlevés, Twitter mifenevanitt, elbocsátások a Big Techben, Google AI bejelentések, nempöcsöt rajzolt a repülő, analóg tankszimulátor, karórával a Mariana-árokba, elmúlt a kocsilopás.

1h 28m
Nov 09, 2022
#379. Rezsőharc adás

A Pixel Watch mégsem bumszli, az igazi toner pedig mégis gyári, valamint Ferenc Ferenc járt a Hifi Show-n és fanyalog, Kelt pedig hitet tesz az igazi távirányítók mellett, plusz még közösségi költségvetés, inkognitó mód és a terhes nőkre leselkedő veszélyek az USA-ban, végül egy mozgórész nélküli szélerőmű, ami tele van mozgó részekkel.

1h 9m
Oct 25, 2022
#378. Okosjószág adás

Design Terminal startuplexikon, Hímes, Feriverzum az Internet Hungaryn, Titanfall 2, Meta Quest Pro, önmegkérdőjelezésmentes cégkultúra, Luminar és TouchRetouch, Google Pixel esemény, EU és USB-C, Airtag-es bringacsengő, elindult a Matter IoT szabvány, IKEA smart home hub megújulás, kesztyűtartó nyitás, Earfun Air S, villanyrendszámtábla.

1h 34m
Oct 12, 2022
#377. Négyszázhúsz felett adás

Samsung nyomtatódriver, MKB Bank, Kaidzsú, The Verge megújulás, Google Stadia megszűnés, Ford embléma, Boeing bírság, nyögdécselő repülők, AR szemüvegek, Superhot VR, szerelhető iPhone 14, Kindle Scribe, lemezgyártógép, Andor.

1h 18m
Oct 01, 2022
#376. Nagy Jedi betűk adás

Cikkösszefűző-program casting, podcastügyi zsűriskedések, Piqniq, Auditorium, Nem azért de, Első kézből, Talpig Magyar; Disney+, LED csere, budapesti szolárpanel-térkép, Renopont, Ted Lasso a FIFA-ban, az Adobe bevásárolt Figmából, korlátlan spanyol rövidvonatozás, Ethereum Merge, buktató betű, Grogu tamagocsi.

1h 24m
Sep 24, 2022
#375. A bab feltalálása adás

Podcast verseny zsűrizése, nem hallgatott üzleti podcastok divatja, Linkedinen erősít egy vállalat, de mit, Kelt fotója és új mechanikus billentyűzete, Ferenc krémsajtos billentyűzete, IKEA bútorok ravereknek, Apple epölségek a keynote-on, ugyanoda SSD, Google rendesen meg lesz büntizve, kapszulás kávé helyett a tengeri hínárba csomagolt kávégombóc.

1h 26m
Sep 15, 2022
#374. Wunderkütyü adás

Közösségi költségvetés és a hajléktalanok igényei, ingyen tömegközlekedés, lomisok megítélése, baloldali gondolkozás, Fresnel lencse és működő számítógép egyetlen legókockába építve, munkapad-készítés, Pentaform és Sinclair QL, Novena, Snap Pixi kinyírása, autószerelő ikercsajok a Maloof way-ben.

1h 32m
Sep 01, 2022
#373. Palacsintakamera adás

István barátunk második gyereke, magánrepülés és széndioxidkilométerek, avagy mi legyen ezzel a szennyező iparággal, meg úgy általában a klímaváltozással, hidrogénautók, mire való a KRESZ, hogy működik a beragadt-csavar-kihajtó bitkészletet, hírkerülő románok és hírrajongó finnek, valamint Dánia egy kis ország, Babbage számítógépei és Ada Lovelace, rotary központok, cuki fényképezőgép egy és kettő, menő golyópálya, valamint egy mechanikus áramkörszimulátor.

1h 27m
Aug 19, 2022
#372. Gazdagok és CPAC adás

30 km-es sebességkorlátozás, Persona doku az HBO-n, alvósofőrfigyelő, MVM standup, szexista tanulóvezetőmatrica, greenwashing-e a biopamutos lány Azori-szigeteki jógatábora, Taylor Swift magángépe, szörnyű Instagram és hazudós Zuckerberg, miért engedi át a Google a rendőrségnek a kameraképedet, toplistás háttérképkezelő.

1s
Aug 06, 2022
#371. Kanálkrumpli adás

Kanálkrumpli a Heinztől, KATA és rezsi és a kormánykommunikáció értelmetlen brutalitása, Slack megszorítások, náci minyonok, Magic Leap 2 és a félreértésből idehozott Motion Leap, Oppo Air Glass, Fossil napóra, Nothing Phone (1), mit gondoljunk a Neomról, a pénz értéke, tudományos laptopasztal, mindenhekkelő zsebeszköz és egy 32x32 pixeles rajztábla.

1h 29m
Jul 26, 2022
#370. Satyana Béla adás

HBO és a streaming jövője, vízhiány és urbanisztika, zoning az USA-ban, Amazon kisáruszállító bringa, villanyszerelés nehézségei, Car Mechanic és Toyota 2JZ, Aranysas és a rövidítések, mégis becsukják a theranosos Balwanit, Musk tényleg egy bunkó, valamint Twitter moderálás, az Apple elcseszte az M2-es alap Macbookot, Pixii a fotós népnek.

1h 21m
Jul 10, 2022
#369. Górcső alá helyezett hőmérő higanyszála adás

Posta házhozszállítás, A hazugság tézisei, Theranos-COO Sunny Balwani pere, Beton.Hofi interjú, Dalfutár-helyzetjelentés, régi hardver sorsa, ASCII-art, posztergenerátor, hová lett a Besúgó, Nothing Phone (1), Solana kriptótelefon, papírfénykard.

1h 13m
Jul 04, 2022
#368. Eltévedt űrhajós adás

Fesshole, George számlanyitás és MagNet kártyás nemfizetés, e-bejelentő, eeszt, a van life kapcsolata a lakhatási válsággal, halottnagyi-deepfake az Amazontól, Mazurenko-bot, LaMDA és Blake Lemoine, DALL-E 2 és mini, abortuszhoz való jog védelme az USA-ban plusz a fegyvertartás szigorítása, a Mars-szonda valódi oprendszere, videokártya-bőség jön, startup-lufi plusz WeCrash, Obi-Wan, Top Gun Maverick, B-52 lezuhanás, a Tesla öröksége.

1h 44m
Jun 25, 2022
367. Darált Cessna adás

Glukhovsky: Text, Kaidzsu Állatvédő Társaság, A hazugság tézisei, szárazföldi vitorlázás sebességrekord, támogatásmegvonás az 5th- Gen Kindle-től, e-paper laptop, home office-tól ideges középvezetők, Larry Ellison (Oracle) és Trump, Airtag gyilkosság, felszeletelt repülő, Dutra traktorok, Cabin Pressure, led lámpa, IKEA lemezjátszó.

1h 32m
Jun 17, 2022
#366. Elon kasza adás

Digital-Media Hungary konferencia, MOL emberkísérlet, Lángoló podcast, Meta Pay, Google Drive-rejtély és segítő Google support, Airpods replika ejnyebejnye, Filmklub podcast gonzó Cannes-ból, Micsoda nők voltak podcast, Google I/O tablet és szemüveg, kriptó piac és a gázerőművek, Samsung hűtőmágnes, sátorlégkondi.

1h 38m
May 21, 2022
#365. Garázsvásár adás

Hama kártyaolvasó lassú avulása, NFT vita és colored coins, Airpods replika tapasztalatok, rendőrnyugdíjalap vs Musk Twitter-vásárlása, gonosz-e a Y Combinator, dugókat okoz-e az Uber, Amazon Send-to-Kindle újdonságok, EPUB, EVE Online újdonságok, Simone Giertz boltja, Tony Fadell garázsa.

1h 25m
May 10, 2022
#364. Jobbra nézek, balra nézek adás

Az értelmiség szerepe, falfestés, Airpods 3 replika Kínából, Tinder hidegben, Elon Musk nagybevásárlása, Toys'r Us, Apple App Store és az inaktív appok, Netflix felejtés gomb, zsebmixer tiniknek, Snap drón, USB-C-n tölthető kamera akku.

1h 12m
May 01, 2022
#363. WiW adás

Bosch, Evermusic, Facebook feljelentések, visszatérő taikonauták és a Tiangong, spätburgunder, Besúgó, hangosbeszélő őrrobotkutya, megpattanó robottaxi, chiphiány, WiW születésnap, gyászelmélet cáfolata, Playdate review, banánhámozó robot, mobildugó kutyás USB-C, night vision kamera.

1h 20m
Apr 20, 2022
#362. Villon adás

Választási eredmény fogadtatása kritikájának elemzése különszám! Viták! Beef! Rágódás! Egyetértés!

1h 34m
Apr 09, 2022